KIVItúrák

KIVItúrák

2015-09-14 0 By Nagy Gergely

A táborok után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk mi KIVIK (Keresztény Ifjúsági VIgyázók) egy jó kis teljesítménytúrára. Mivel esett az eső kevesen mentünk el és nem is videózni se tudtam, de maga a túra nagyon jó hangulatban telt el! Akkora sár volt, hogy az egyik túratásunk Zoli miközben lépett, mindkét cipője úgy beragadt a sárba, hogy mindkét lába hirtelen kijött belőle! Részvétként egy jó nagyot nevettem az eseten. 🙂

A túra 20 km volt, de páran a gyermekvasút helyett gyalog mentünk vissza Hüvösvölgybe, ami kb. + 10km távot jelentett.

Gyermekvasút nyomában éjszakai túra, 20km
Hűvösvölgy – Fazekas-hegy – Nagy-rét – Hárs-hegy vá. – Kis-Hárs-hegy, kilátó – Kaán Károly kilátó – Szépjuhászné vá. – Erzsébet kilátó – János-hegy vá. – Makkosmária – Virágvölgy vá. – Disznófő – Csillebérc vá. – Normafa mh. – Széchenyi-emlék – Széchenyi-hegy vá.

2015-08-21

Mivel esős volt az előző túra, ezért szerveztünk egy másik túrát is, ahova több mint 20-an jöttek volna el, de újra esett az eső és így megint csak 9-en mentünk el. De nagyon jó volt ez a túra is! Annyira, hogy elhatároztuk, hogy rendszeresen fogunk járni együtt ilyen túrákra.

A Bakancskaland20 túra amúgy első rendezés volt, tanárok és diákok együtt szervezték meg és nagyon ügyesen csinálták! Jó volt az ellátás, a szalagozás és maga az egész szervezés profi volt! Külön tetszett a családias hangulat, ami az iskolában és az állomásokon fogadott minket. Tuti elmegyünk jövőre is!

Bakancskaland20
Budaörs – Csiki Csárda – Sorrento – Makkosmária – Normafa – Csillebérc – Hármashatár – Piktortégla-üregek – Repülős-emlékmű – Budaörs
bakancskaland20

bakancskaland20