BLOG

RÓLAM

Szeretem a kihívásokat, sokat teljesítménytúrázom, tekeregek a világban, építem az online MLM üzletemet, táboroztatok, élem a keresztény hívő életem, mindezt pedig vígan és táncolva, de mégis szerényen, mert én mindezért Istennek adok hálát. Számomra viszont a legfontosabb, hogy ezt úgy tehetem meg, hogy az álmomat élem: tanító bácsi vagyok, saját osztályom van, akiket nagyon szeretek.

Minden egy jó kávéval indul! – Azért választottam ezt az oldalam jelmondatának, mert szinte minden, amit itt az oldalon látni fogsz, az azért valósulhatott meg, mert 2009-ben leváltottuk a hagyományos kávénkat egy különleges kávéra, ami alig kerül többe, mégis egy rendkívül hatékony, egészségre nagyon pozitív hatással bíró összetevővel lett megspékelve. Úgy megszerettük ezt a kávét, hogy ennek eredményeképpen félretettük minden előítéletünket és kipróbáltuk magunkat a kávét forgalmazó cég által nyújtott üzleti lehetőségben. Így történt, hogy az addig általam utált MLM üzletágban sikeresek vagyunk lassan 10 éve.

Az üzleti életben nagyon fontos az önfejlesztés, a kapcsolatépítés. Megismertem itt olyan embereket, akik inspiráltak arra, hogy keressem a kihívásokat. Így történt, hogy 2014-ben elmentem velük az első Kinizsi100-as túrámra, ami megszeretette velem a természetjárást, teljesítménytúrázást. Közben több tízezres nagyságúra nőtt a kávés üzletünk, ami biztosítja 2012 óta azt, hogy minden évben elmehetünk a DXN jutalomutazásaira, ahol hasonlóan a túrákhoz, egy „Geri tánccal” örökítem meg az ottlétemet.

Hálás vagyok Istennek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek (tanítás) és mindezt, habár leegyszerűsítve, de tényleg azért tehetem meg mellette, mert 2009 körül egy ismerősünk megmutatta nekünk ezt a kávét.

GANODERMA KÁVÉ

Oké, szóval, van ez a ganoderma lucidiumnak nevezett gyógygomba, ami a kínai orvoslásban már több ezer éves múltra tekint vissza és az orvostudomány is foglalkozik vele már 30-40 éve, mivel hihetetlenül sokat segít az egészség megőrzésében. Na, a DXN pedig a világ legnagyobb ganoderma termelő cége, aki speciális módon termeszti és dolgozza fel a gombát Malaysiában, hogy ne darált ganodermát, hanem a szervezetünkben  valóban hasznosuló részeit, hatóanyagait biztosítsa számunkra. Ezt pedig hozzákeverte kiváló minőségű kávéhoz, hogy ne felejtsük el bevenni naponta.  Ráadásul úgy frissít fel, hogy nem veri fel a szívet és nem fáj tőle a gyomrod.  Pont emiatt nem is reális a hagyományos kávé árához viszonyítani, de azért megteszem: egy bögre kávé  ára 120 és 200 Ft  közé esik, ami nem sokkal drágább, mint egy automatás kávé ára.  Több ízesítésben, instant és kapszulás formában kapható, amit a cégtől kapott webáruházamból meg is rendelhetsz.

Azért nem írok itt többet az egészségügyi hatásairól, mert 1. nem vagyok orvos, 2. egy embert se tudok mondani a vásárlóim közül, akit a sok szöveg győzött meg arról, hogy ez jó neki. Amikor megiszod az első bögrédet, illetve az első havi adagodat, akkor te majd érezni fogod, hogy miért jó neked. Ha mégis érdekelnek a részletek IDE KATTINTVA hozzájuk juthatsz, vásárolni pedig ITT tudsz. 

EREDMÉNYEK SZÁMOKBAN

“Inkább 100 ember erőfeszítéseinek 1%-a, mint 1 ember erőfeszítésének 100%-a” – ettől különleges és ütőképes a hálózatépítés. Ennek az elvnek köszönhetőek az alábbi számok is. Ez az elégedett fogyasztók, munkatársak és vezetők közös eredménye.

0
ország
0
törzsvásárló
0
Star Agent munkatárs
0
Gyémánt vezető

Azt pedig bátorításként megemlítem, hogy az igazságos marketing tervnek köszönhetően kapok passzív jövedelmet ebből a hálózatból, de a legtöbbet az kapja, akinek a legtöbb köze volt az adott forgalomhoz. Így lehetséges az, hogy a hálózatomban lévő vezetők többsége már nálam is magasabb vezetői szinten vannak és többet is keresnek, mert a teljesítmény számít, nem pedig az, hogy ki mikor és kivel kezdte el.

AZ ÜZLET

Tanítóként fontos számomra, hogy egy olyan stabil vállalkozást építsek fel, ami később nélkülem is működik és a hivatásom mellett is tudom végezni. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, de szükségem van stabil egzisztenciára is, meg hát utazni is szeretek. Számomra ehhez a DXN nyújtotta a legjobb megoldást.

Azért döntöttem a DXN mellett, mert bizonyítottan nem lehet pénzt veszteni vele, nem kell kilépnem a komfortzónámból, jól érzem magam benne, nem kell olyan dolgokat mondanom, amikben nem hiszek, egyszerűen csak működnek a termékek, amiket én magam is használok.

A Network Marketing arról szól, hogy elégedett vagyok egy termékkel és azt elmondom másoknak is, akik szintén elégedettek lesznek, így el kezdik fogyasztani, a cég pedig fizet minden fogyasztásuk után. A DXN-el olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy olyan kávénk és termékeink vannak, amikre nagyon nagy igény van a piacon.

Ha kedvet kaptál a közös munkához  KATTINTS IDE a törzsvásárlói csatlakozáshoz, illetve ha szeretnél még több információt, akkor írj az email@nagygergely.info címre.

UTAZÁS

Gimnázium utolsó évében az osztályommal kimentünk Olaszországba. Óriási élmény volt, mert Ausztrián kívül soha nem voltam előtte külföldön. Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak. Ezt se engedhettük meg, úgy volt, hogy én kihagyom ezt az utat, de egyik osztálytársam szülei – akiknek kilétét sejtem, de nem tudom biztosra – befizették nekem. Velencében éppen egy sétahajón utaztunk és telefonommal fotóztam lelkesen a nagy óceánjáró hajókat, mint aki soha többet nem fog ilyet látni.

Sejtelmem sem volt róla, még álmomban se merült fel, hogy pár évvel később újra Velencében leszek, már nem egy sétahajón, hanem Európa legnagyobb hajóján. Már nem én fotóztam, hanem minket fotózott mindenki, ahogy elmentünk a Szent Márk tér előtt. Egy olyan hajón utaztunk, ami még Velencében is látványosság volt, de még Isztambulban is próbáltak minket elhívni egy sétahajózásra, ahol megnézhetjük, ahogy kiköt az MSC Preziosa névre hallgató monstrum. A sétahajózást el kellett utasítanunk, de a hajóról integettünk nekik..

A DXN-el azóta voltunk már többször Dubajban, Malajziában, Szingapúrban, voltunk luxushajókkal Olaszországban, Spanyolországban, Horvátországban, Görögországban, Törökországban, jövőre pedig Indiába visz minket. Teljesen ingyen. Hihetetlen érzés ezeken az utazásokon részt venni. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem ilyen élményekben lesz részem és mindezt azért, mert leváltottuk lassan 10 éve hagyományos kávénkat ganodermásra. Őszintén kívánom, hogy aki vágyik ilyen utazásokra, az meg tudja találni a módját, mert pótolhatatlanok ezek az élmények. Remélem videóimmal át tudok belőle adni és akár inspirálni, hogy megéri bevállalni azt a munkát, ami azzal jár, hogy kijussunk ezekre az utazásokra!

TÚRA

Belegondoltál már abba, hogy milyen lehet 100 kilométert 3000 méter szintkülönbséggel 24 óra alatt lesétálni? Na ugye, én se. Egészen 2014 tavaszáig, amikor egy üzlettársam elmesélte nekem, hogy előző évben megcsinálta az úgynevezett Kinizsi100-as túrát és invitált, hogy én is vegyek részt velük a következőn. Én meg el kezdtem játszani a gondolattal, ahogy utána olvastam és kérdeztem jobban, hogy ez miről is szól. Megtetszett a hangulata. Ami rávett erre az örültségre az volt, hogy barátaim az ötlet hallatán nevetve közölték velem, hogy fogalmam sincs mit jelent 100 km-t és nekem a 20 km se menne. Higgyem el, ők szoktak túrázni és a 20 km is már sok. Na akkor gondoltam, hogy nulla sportóli és zéró természetjárói tapasztalattal én igenis megmutatom, hogy képes vagyok rá csupán másfél hónap felkészüléssel is, ugyanis csak annyi időm volt rá.

Nyomtam a napi 50-100-150 guggolást, elmentem életem első 20 km-es teljesítménytúrájára, majd két héttel rá a Gerecse50-re, utána a Káli60-ra és végül május végén diadalmas győzelmet arattam az első Kinizsi100-om felett. Azóta sok víz lement a Dunán. Megszerettem a teljesítménytúrázást és ennek a hobbinak és közösségnek is a részévé váltam. Voltak azóta újabb sikereim, de kudarcaim is a Kinizsivel. Utóbbi időben inkább kudarcok. De nagyon sokan támogatnak és buzdítanak, hogy folytassam a túrákat és készítsem róla a videókat, mert nagyon értékelik azt, amit csinálok. És ez nagyon inspirál abban, hogy ne adjam fel a kudarcok ellenére se, hanem álljak fel és folytassam.

Az ezekről készült videós beszámolóimmal szeretném őszintén megosztani veletek a teljesítménytúrázás élményeit és kihívásait, és egyben inspirálni, hogy gyere te is, mert tudom, hogy képes vagy rá és garantálom, életre szóló emlékeket kapsz általa!

Kinizsi100 2019 – Újrajátszva

Sziasztok! Tavaly le akartam zárni egy korszakot: 2 – 2 volt az állás én és a Kinizsi 100 kilométere között. Végigmentem, de időn kívül. Így az állás döntetlen maradt (2,5…

PótKinizsi100 2017 – Bosszúállók

Három héttel a sikertelen Kinizsi100-as teljesítésem után nekiindultunk még egyszer a 100 km-es távnak. Ezúttal privát szervezésben, ami nagyon új és ijesztő volt. Viszont Sándor nagy meglepetésünkre szinte végig kísért…

Kinizsi100 2017: Nincs új a nap alatt

Sziasztok! Elkészült a legújabb videóm, a „Kinizsi100 2017: Nincs új a nap alatt” címmel. Jó szórakozást kívánok hozzá, remélem ez is elnyeri tetszéseteket! Azért választottam ezt a címet, mert megdöbbentő…

KINIZSI100: A felemelkedés

Eljött ez a számomra sorsfordító nap is.. újra elindultam a Kinizsi100-on. A tavalyi vereség nagyon rosszul érintett, nem szeretek feladni dolgokat és egész évemet megbélyegezte ez a kudarc. De meg…

KAPCSOLAT

Nagy Gergely

Telefon: +36 30 646 4640

E-mail: email@nagygergely.info