Hónap: 2015 április

Egyedül az Állatkertben

Ilyet még nem csináltam: fogtam magam és elmentem egyedül az állatkertbe. Pedagógus nap volt és kíváncsi voltam az ezzel kapcsolatos előadásokra, no meg amúgy is rég volt az állatkertben. Hangulat az megvolt, jó kis hely ez az állatkert, sok szép emléket felidéz a gyerekkoromból. Ami viszont az állatoknál is jobban tetszett az az, amikor nézem…

By Nagy Gergely 2015-04-26 0

Gerecse50 Újratöltve

Tavaly ez volt az első olyan túrám, amivel elkezdtem készülni a Kinizsi100-ra, ez volt az első nagy távú teljesítménytúrám. Most már azért van néhány teljesítménytúra a hátam mögött, de még így is nagy kihívást jelent egy ilyen túra. A hivatalos Gerecse50 rendezvényen nem tudtunk most részt venni egy nagyszerű rendezvény miatt, de mindenképpen elakartunk menni…

By Nagy Gergely 2015-04-23 0

DXN Újraindító nap

Április 18.-án DXN Újrainditó nap volt Kócsó Lászlóval. Kócsó László 6 éve elhozta Európába a ganodermakávét, a DXN többi kiváló termékét és vele együtt az üzleti lehetőséget is. Ma ennek hatására már több tízezren eldobták évtizedes kávéfogyasztási szokásait és már csak a ganodermakávét isszák. Megosztotta velünk az évek során összegyűjtött tapasztalatait egy egész napos képzés…

By Nagy Gergely 2015-04-22 0