Valamennyi bejegyzés

Marseille – 4.nap – Utazás a Costa Diadémán

Sziasztok!

Hát nem sikerült utolérni saját magam, mert 2 nap múlva itt a következő
jutalomutazás.. ezt a videót és beszámolót még megcsináltam a tavalyi
utazásról, de a maradék részeket (Barcelona, Palma de Mallorca, Róma,a
Costa Diadema hajó bemutatása és a nagy táncos videót) már csak nyáron
fogom tudni pótolni! 🙂

Na de akkor vágjunk bele! A negyedik nap Franciaországban, Marseillbe
keltünk fel. Egy kis reggeli jakuzzi és tartalmas reggeli után útnak
indultunk Marseille központi részéhez. Ezúttal busszal mentünk ki.

Megnéztünk egy nagy múzeumot, majd Marseille utcáit és a kikötő környékét
fedeztük fel. A város enyhén büdös és koszos volt.. de rendkívül
hangulatos!

Nagyon szép látvány volt az óriási kikötő és mögötte az óriáskerék. Az
egyik metrókijáratnál pedig kifejezetten tetszett a tükörplafonos épület,
ahol ha felnéztem, olyan volt mintha hirtelen felfordult volna a világ..

Nagyon megfogott a sok szép épület, közösségi terek és a hangulatos kikötő.
A hangulatos zenék, a különös formájú fák, a kikötői hangulat, jó illatok..
jó volt!

Vásároltunk pár szuvenírt egy helyiek által működtetett boltban, ahol
nagyon kedvesek voltak velünk. Ajándék kávét és a francia weboldalamat
tartalmazó névjegykártyát meg is kapták tőlem! 🙂

Majd visszamentünk és pózoltunk ezzel a gyönyörűséggel:

De most inkább beszéljenek helyettem a képek, azok jobban át adják a
hangulatot és a látottakat! Én pedig megyek csomagolni, mert Csütörtökön
indulunk a következő útra.. Dubajba!

Címke: , , , ,
Kategória: Blog, DXN, Utazás

Savona – 3.nap – Utazás a Costa Diadémán

Már két nap eltelt az utazásból. Egy napon keresztül átutaztunk Olaszország
felén, a másik napot pedig már a hajón és La Speziánál töltöttük. Az
éjszaka is hosszú volt a hajón, hiszen minden este ezernyi akár éjszakába
nyúló program is várt. Nem akartam alvásra pazarolni azt a sok értékes időt,
amit a hajón tölthetek. Ezért korán reggel felkeltem, hogy a napi pörgés
előtt lazítsak egy jót a jakuzziban. Ott töltöttem egy fél órát és
végignéztem, ahogy egy másik Costa hajó kiköt a hajónk mellett.

Úsztam utána még pár hosszt a jéghideg vízben, majd elfogyasztottam a
reggelimet. Kedvencem a frissen sütött, nutellával töltött croissant volt.

Savonában kötöttünk ki. Most egy nagyobb DXN-es csapathoz csapódtunk és
velük indultunk útra. Az első érdekes dolog rögtön a kikötőnél volt: egy
mozgatható híd, ami ki és bezárul azért, mert különben nem férnének el
alatta a hajók.

Elmentünk megnézni egy várat, ami szép volt, de mivel nem ismerem a
hátterét, történetét, így annyira nem érintett meg, láttam már sok várat..
De persze jó volt és a kilátás is tetszett! Például érdekes volt látni a
két óriási Costa hajót beolvadni a városba.

Ami azt illeti, Savonában nem nagyon találtunk túl nagy látványosságokat.
Egyedül a várat és a tengerpartot volt érdemes megnézni. Benéztünk a
városba is, de sok új dolgot nem láttam ott. Persze én már magában az olasz
életérzést is nagyon csípem, meg amúgy bárhol vagyok külföldön, nekem
minden izgalmas, hiszen teljesen ismeretlen minden.

Végülis egy kis városnézés után elmentünk a tengerpartra. Ez volt a kedvenc
programom ezen a napon. Végre egy szép, homokos tengerparton futhattam
végig mezítláb. Már nagyon régóta meg akartam ezt az életérzést
tapasztalni.. persze azért majd sokkal jobb lesz, ha ezt majd lazább
öltözetben és meleg időben tehetem majd meg.. de így is nagy élmény volt!

Majd visszafordultunk a hajóhoz, hogy végre ehessünk egy jót. Utána jött a
„szokásos” időtöltés: evés, ivás, sütizés, jakuzzi, úszás, sétálgatás,
felfedezés, bambulás a távolba, tánc és persze díszvacsora után a színház.

Az ezt követő éjszakán elhagytuk Olaszországot és reggelre megérkeztünk
Marseillebe. Következő videómban ezt fogom bemutatni!

Címke: , , , ,
Kategória: Blog, DXN, Utazás

Le Spezia, Cinque Terre – 2.nap – Utazás a Costa Diadémán

Sziasztok!

Na lássunk hozzá.. óriási lemaradásban vagyok életem egyik legcsodálatosabb
élményem beszámolóival és nyakamon Márciusban az idei DXN jutalomutazás,
ami 5 év után újra Dubaj lesz. Tehát bele kell húznom, mert utána teljesen elveszti aktualitását!

Tehát az egynapos, hosszú, de nagyon látványos és izgalmas utunkról
megérkezve végre felszállhattunk a hajóra. Habár más cég, más hajó, mégis
kicsit otthon éreztem magam, már nem ért akkora nagy sokk, mint az előző
hajóutamon. Nem akartam az álmélkodással elhúzni az időt: gyorsan
megkerestem a kabinom, kipakoltam, majd rohantam felmérni a terepet.
Természetesen első utam az étterem volt, ahol korlátlan mennyiségű ételek
és üdítők várnak szinte egész nap.

Majd jól megelégedve az étellel felmértem a terepet: megkerestem az összes
uszodát, jakuzzit, éttermeket, színházat, közösségi zenés-táncos
helységeket, a legjobb kilátásokat stb stb. Persze egy ilyen nagy hajót
felfedezni még az utazás utolsó napjáig sem lehetséges teljes mértékben!

Az első nap tehát a hajó felfedezéséről szólt, lazításról, pihenésről és
evésről. A többi is hasonló módon telt mondjuk.. amellett, hogy emellett
mindennap kimentünk megnézni azt a várost, ahol a hajó éppen kikötött. Az
első ilyen állomásunk La Spezia Olaszország.

Itt nézhetitek meg az erről összerakott zenés, táncos, hangulatos kis
videómat:

Elkövettem újonnan azt a hibát, hogy nem néztem utána melyik városnak mi a
háttere, milyen érdekes tudnivalók vannak róla és persze azt, hogy miket
érdemes meglátogatni. Ezért csak ismeretlenül szépen kicsekkoltunk a
hajóból és nekiiramodtunk a város felfedezésének.

A kaktuszok, pálmafák, narancsfák látványa nagyon meg tudja dobogtatni a
szívem, így mikor megláttuk a nagy pálmafasort a part mellett az rögtön
vonzó útvonalnak tűnt. A partmentén voltak kirakva ágyuk, vasmacskák és
egyéb hajózáshoz tartozó eszközök. Természetesen kipróbáltuk őket, az
ágyukat meg szó szerint meg is lovagoltuk.

Ami felettébb érdekes volt az egyik ágyúval kapcsolatban, hogy bele volt
vésve két név: Kevin és Alícia.. teljesen véletlenül a két kistestvéremet
is pont így hívják. 🙂

Majd ahogy sétáltunk rátértünk egy tipikus olaszos sétálóutcára, ami végül
egy piacba torkollott. Természetesen itt muszáj volt elidőznünk..

A vasút felé vettük az irányt, mert egyik barátunk mesélte, hogy ők egy
Cinque Terre nevű helyre mennek. Ez egy ilyen tipikus képeslapra való hely
és állításuk szerint pár megálló vonattal és alig 2-3 EURÓból el lehet oda
jutni. Hát ezt meg kell nézni! Aztán csalódtunk, mert kiderült, hogy a
Cinque Terre jegy az mindannyiunk számára elképesztően drága és 1 óra
utazást jelent a kiírás szerint.. ezért úgy döntöttünk, hogy már nincs
értelme erre költeni, hiszen 3-4 óra múlva indul a hajó.

Visszaindultunk a piachoz, de aztán találkoztunk egy nagy DXN-es
csoporttal, akiktől meg tudtuk, hogy onnan jönnek és elképesztő élményben
volt részük.. Megtudtuk tőlük, hogy a Cinque Terre 5 egymás mellett levő
falunak a közös neve. És abból a legszebb falu Vernazza. Sőt csak 20 perc
vonattal és ez tényleg 2-3 EURÓ. Habár kb. 3-4 óránk maradt a
hajóindulásáig és mindenki más már visszajött.. de mi úgy döntöttünk, hogy
elmegyünk. Gyorsan megvettük a jegyeket, felszálltunk a kétszintes vonatra,
ami elvitt minket Vernazza-ba.

Életemben nem láttam ilyen szépet. Máig hálás vagyok azért, hogy
összefutottunk a DXN-es csapattal és azon belül Robival, aki javasolta,
hogy ezt még gyorsan nézzük meg! Soha ilyen gyönyörű és különleges helyen
nem voltam!

Gyönyörű partszakasz, amit hangulatos olasz kisfalu és szőlős hegyek
vesznek körül. Olyan nyugodt, mediterrán hangulat csapott meg.. minden
percét ki akartam élvezni! Körbesétáltam, körbemásztam és körbetáncoltam az
egész kis partszakaszt.

Körülbelül 2 órát töltöttünk el mikor vissza kellett indulnunk. Azonban
mikor mentünk a vonathoz, akkor fedeztük fel, hogy a vasút mögül fel lehet
menni a hegy tetejére.. Nagy dilemmában voltam, mert a hajónk kb. 1,5 óra
múlva indul, és ha ezt a vonatot nem érem el a következő csak 25-30 perc
múlva jön.. Édesanyám a kistestvéreimmel visszament, én viszont a húgommal
még gyorsan felmásztunk a hegy tetejére, nem lehetett kihagyni ezt a
látványt. Sajnos sietnünk kellett. Már elég magasan voltunk, de 7 percünk
maradt a vonatindulásig, tehát mindent beleadva gyorsan lerohantunk az
állomáshoz. Elértük és a hajóhoz is kényelmesen visszaértünk.

Utána a hajón jött a szokásos program: vacsora előtti evés, díszvacsora,
színház, majd a közösségi helyek, programok felkeresése.

Ezt a helyet még nem húztam ki a bakancslistámról. Ide mindenképpen vissza
szeretnék jönni hosszabb időre, úgy, hogy akár egyik faluból át kirándulok
a másikba, hiszen elvileg csak 30 km az egész.

Következő állomásunk szintén Olaszországban lesz a Savona nevű városban!

Címke: , , , , , ,
Kategória: Blog, Mindennapok, Utazás

Vigyázz Costa, jövünk! – Első rész

Sziasztok!

Ahogy ígértem, elkészültem az első résszel! Ebben a videóban az odafele vezető utat mutatom be, ami alatt meglátogattuk Trieszt, Firenzét és Pisát. Nagyon jó szórakozást kívánok hozzá! 🙂

Március 30-án indultunk el 11:00 körül Budapestről, 9 személyes autóbusszal ment együtt két család. Mi heten mentünk, ők hárman, így a húgom repülővel érkezett meg a hajóhoz másnap.

A kocsi, amivel kb. 24 órát utaztunk. :)

A kocsi, amivel kb. 24 órát utaztunk. 🙂

A több órás út során Szlovéniában megálltunk a Trojane fánkfalónál, amit lassan most már törzshelyünknek nevezhetünk, hiszen a tavalyi hajóút után is itt álltunk meg egyet fánkozni. Nem véletlen tértünk vissza: ilyen óriási és ízletes fánkkal még nem találkoztam! Ráadásul nagyon szép helyen van!

Na ez egy nagyon finom fánk egy nagyon szép helyen!

Na ez egy nagyon finom fánk egy nagyon szép helyen!

A trójai fánkfaló!

A trójai fánkfaló!

Folytattuk utunkat hosszú órákon keresztül.. néha egy-egy benzinkútnál megálltunk pihenni, mosdózni, majd mentünk tovább.. 20-21 óra körül érkeztünk meg Triesztbe, ahol 1-1,5 órát sétálgattunk. Itt kicsit megijedtünk, mert ahogy jöttünk le a meredek lejtőn a gumi felmelegedett és nagyon nagy bűz áradt be az autóba.. ez még nem is lett volna baj, de többen bámulták a kocsink kerekét és szóltak, hogy defektet kaptunk.. hát nem örültünk neki!

Aztán nagy nehezen találtunk egy helyet, ahol félreállhattunk, megvizsgáltuk a kocsit és hála Istennek nem volt vele semmi baj.. egyszerűen sokan ültünk benne és tele volt bőröndökkel, ami megnyomta rendesen a kocsit, de nem volt semmi gond a kerékkel. Így utunkat a 1,5 óra séta után nyugodtan folytattuk.

Trieszt te gyönyörű!

Trieszt te gyönyörű!

Trieszt főtere esti fények között

Trieszt főtere esti fények között

Ezután kb. fél2ig utaztunk, majd egy pihenőnél megálltunk és 2 órát a kocsiban kuporogva aludtunk. Izgalmas volt.. Középen és hátul az ülések elé a földre leraktunk szivacsokat, ahol két kistestvérem aludt, mi pedig a széken kuporodva próbáltunk aludni úgy, hogy próbáltuk nem eltaposni a földön fekvő gyerekeket. 🙂

Hajnali 3 körül továbbhaladtunk és benéztünk Firenzébe. Itt már teljesen néma volt a város, nyilván mindenki aludt.. nagyon hangulatos volt! Friss kellemes volt a levegő, minden szépen ki volt világítva és az a néma csend.. csak a folyó zúgását lehetett hallani! A folyópart mentén mentünk, megnéztünk néhány hidat, abból a legszebb és legérdekesebb az a híd volt, amire színes lakóházak voltak építve. Milyen lehet egy hídon élni? 😀

Firenze a hajnali órákban.

Firenze a hajnali órákban.

Hídra épített házak Firenzében. Kipróbálnám!

Hídra épített házak Firenzében. Kipróbálnám!

A hídra épített házak belülről. (ez az út egy hídon van)

A hídra épített házak belülről. (ez az út egy hídon van)

Szintén 1 – 1,5 óra séta után továbbhaladtunk és reggel 6 – 7 körül megérkeztünk Pisába, ahol a szép színes házak közt barangolva kilyukadtunk a ferde toronynál. Éppen forgattak valamilyen dokumentumfilmet és rám is szóltak, hogy kapcsoljam ki a kamerát és töröljem azt az anyagot, amit felvettem.. ok, persze, annyira úgy sem volt érdekes. 🙂

Elvoltunk ott egy darabig. Letáncoltam a táncolni valót, fotózkodtunk, pózoltunk, majd mentünk tovább az utunkra.

Pisai ferde torony.

Pisai ferde torony.

Pisai ferde torony másik szemszögből.. :)

Pisai ferde torony másik szemszögből.. 🙂

Szép olasz lakás Pisa sétáló utcáján.

Szép olasz lakás Pisa sétáló utcáján.

Ez van a ferde torony előtt..

Ez van a ferde torony előtt..

Cuki postaláda. :)

Cuki postaláda. 🙂

Már nem álltunk meg máshol, megérkeztünk Civitivechiába (Róma kikötő városa), nagy nehezen megkerestük a parkolót és beköltöztünk a hajóra! Na jó ez persze nem ment ilyen gyorsan.. kb. 1 – 1,5 órát el kellett ott tölteni, hogy végre feljuthassunk a hajóra. Amúgy az vicces volt, hogy a kikötői munkások, a parkolósok nem tudtak kicsit se angolul.. kicsit nehéz volt így megtalálni , hogy hova szól a parkolóhelyünk. 🙂

Mikor felértünk a hajóra érdekes módon annyira már nem voltam ledöbbenve a csodálatos látványon, ami fogadott.. tavaly minden négyzetmétert megcsodáltam.. most egyszerűen már csak otthon éreztem magam, megkerestem a kabinom, végre megmosakodtam, átöltöztem és le is dőltem egy félóra a kabinban.

Utána indultam az étterembe és.. folytatás hamarosan, mikor elkészül az utazásról készült videók második része. 🙂

Ha tetszenek a bejegyzések, videók, megköszönöm a lájkokat, megosztásokat és nyugodtan fel is lehet iratkozni! Köszi! Hamarosan jön a folytatás! (remélem..) 🙂

Gergő

 

Címke: , , , ,
Kategória: Blog, DXN, Utazás

DXN TSIP 2016 – Hivatalos videók

Sziasztok!

Akik követtek facebookon, azok tudják, hogy nem rég érkeztünk meg egy újabb csodálatos hajóútról, amit a DXN fizetett az egész családnak. (legalább is 4 felnőtt részére, mert ennyi személyre sikerült kvalifikálnunk összesen édesapámnak és nekem, a gyerekek pedig kedvezményesen jöhettek)

Rengeteg kép és videó készült az út alatt. A képek egy részét már facebookon megosztottam és a legtöbben már láttátok, a videókat pedig folyamatosan dolgozom fel. Az első videóm, ami az odaútról szól holnap estig fog teljesen elkészülni! Azok a városok lesznek benne, amiket a majdnem 24 órás autó utunk alatt meglátogattunk: Trieszt, Firenze és Pisa.

Addig is megosztom veletek azokat a videókat, amiket a DXN készített profi filmesekkel:

Címke: , , , , , ,
Kategória: Blog, DXN, Utazás

Bemutatom a DXN Vezetői hétvégét!

Hétvégén vezetői találkozón voltam a Hotel Residence-ben. Ez tulajdonképpen a DXN Star Diamond vezetőinek egy “továbbképzése”, ahol rengeteget tanulhattunk Nyíri Zoltántól és Szalay Ádámtól. Ez a hétvége színtiszta tanulásról szólt, rengeteg tréning gyakorlattal. Nem jegyzeteltem olyan hevesen, inkább figyelni szerettem volna, de így is sikerült egy 10 oldalas jegyzetet összedobni..

Az első napot Nyíri Zoltán tréner és több üzleti témájú könyv szerzője tartotta.

Csoportkép az első napról Nyíri Zoltánnal

Egész napos előadását nem fogom tudni veletek megosztani. Az ilyen jellegű képzési anyagnak amúgy sem itt van a helye, itt inkább csak élménybeszámolót szeretnék megosztani a hétvégéről, de egy nagyon kicsi szeletet megosztok az első 1,5 órán készült jegyzetemből:

Előadása elején az érzelmek és a technikák különbségéről beszélt. Nem elég a technikáról beszélni, meg száraz információkat közölni. Amikor elindítunk egy új munkatársat, akkor a számszerű célok mellett beszélni kell arról is, hogy miért ez a célja!

Nyíri Zoltán, az első nap előadóadója

Nyíri Zoltán, az első nap előadóadója

“Az értékesítés legfontosabb eleme, hogy nem hozzá beszélek, hanem róla”

Meg kell tanulni figyelni a másikra, hogy meg tudjuk őt érteni! Ehhez pedig tudnunk kell jól kérdezni.

Miért? Miért fontos? Milyen érzés lesz, ha meg lesz? Milyen érzés lenne ha ez az összeg nem lenne meg? Miért gondolod, hogy a DXN fog ebben segíteni?”

Azért fontos erről beszélni már az elején, mert ha nem valós a célja, akkor már az első lépésnél fel fogja adni. Fontos megbeszélni a cél elérhetőségét is. Olyan célokat kell kitűzni, amiben még 100% biztosak lehetünk, hogy meg fog valósulni. Irreális céloknak, mint például 1 millió ft / hó 1 éven belül nem érdemes kitűzni. Először kicsi célokban kell gondolkodni, amiket biztos el tud érni a megadott időn belül.

Ha meg van az adott cél, amit már 100%-osan el tud hinni, akkor már csak az a kérdés, hogy ez mennyire sürgős neki?! Mert ha ráér 20 éven belül is, akkor nem fogja elkezdeni a munkát. A sürgősség tud adni egy robbanást az egésznek.

Nyíri Zoltán nagyon sok értékes gondolatot osztott meg velünk!

Nyíri Zoltán nagyon sok értékes gondolatot osztott meg velünk!

Beszélt meg nagyon sok mindenről, elindításról, kulcsemberről, személyiség típusokról és arról hogy melyiket hogyan lehet motiválni stb. De most így itt ennyit tudok megosztani ebből az előadásból, a többit majd a munkatársakkal, hogy segítsem a munkájukat!

Jegyzetem utolsó mondata: “Nem az a legjobb az üzletben, aki a legjobban tud eladni termékeket, hanem aki a legjobban tud bánni az emberekkel.”

A hosszú nap után jöhetett a laktató vacsora, majd a wellness, végül pedig egy jó kis kártyaparti.

Nagyon meg kellett vele küzdenem.. De végül győztem!

Nagyon meg kellett vele küzdenem.. De végül győztem!

Wellness - DXN Vezetői találkozó

Képzés, vacsora, wellness után egy jó kis kártyaparti. :)

Képzés, vacsora, wellness után egy jó kis kártyaparti. 🙂

Következő reggel kihasználtam a wellness lehetőséget: reggeli előtt 1-1,5 órát a jakuzziban, a medencében, illetve a szaunában töltöttem. A 3 fogásos reggelim elfogyasztása után megelégedve cammogtam fel a vasárnapi tréningre, amit Szalay Ádám, a Napló című műsor egykori riportere tartott.

Kicsit meséltem Szalay Ádámról, hogy hogyan indultam a DXN-ben

Kicsit meséltem Szalay Ádámmal, hogy hogyan indultam a DXN-ben

Elképesztően sokat tanultam ezen az előadáson. Rengeteget jegyzeteltem, újra és újra el kell olvasnom, hogy teljesen fel tudjam dolgozni a hallottakat és be tudjam építeni a munkámba. Viszont veletek most csak egy – két képet tudok megosztani az előadásból:

"Énmárkánk megegyezik azzal, amit rólunk mondanak mikor kilépünk az ajtón"

“Énmárkánk megegyezik azzal, amit rólunk mondanak mikor kilépünk az ajtón”

Példa a negatív ügyfélélményre

Példa a negatív ügyfélélményre

Összefoglalva egy nagyon jó csapat gyűlt össze ezen a hétvégén, nagyon jókat beszélgettünk szünetekben, étkezéseknél és a jakuzziban is. Nagyon sok olyan dolgot tanultunk, ami kézzelfogható és a munkánkba beépíthető, a munkatársainknak is átadható. A tréning feladatok, játékok, gyakorlatok pedig különösen sok élményt tudtak adni! A szálloda minőségével, az ellátással pedig maximálisan meg voltam elégedve!

Bemutattam Szalay Ádámnak hogyan fogok táncolni a következő hajóúton.

Bemutattam Szalay Ádámnak hogyan fogok táncolni a következő hajóúton.

Csoportkép a második napon Szalay Ádámmal. Most elbújtam hátra!

Csoportkép a második napon Szalay Ádámmal. Most elbújtam hátra!

A DXN-ről teljes körű tájékoztatást a 7 x 7 perces videóhírlevelemből kaphatsz, amire itt lentebb vagy a http://dxnkarrier.hu weboldalon tudsz feliratkozni.

 

 

Címke: , , , ,
Kategória: Blog, DXN

Vakond túrások és az előző hetek eseményei

Sziasztok!

Vasárnap elneveztük a már jól összeszokott túracsoportunkat: mostantól felvettük a Vakond túrások nevet!

Viszont most menjünk vissza kicsit az időben.. hogyan telt eddig a 2016-os évem? Hát elég izgalmasan! Nézzük tömören és vázlatosan..

nagy-gergely-elte-tok-enek

2015.01.07 – ELTE Tanító képző: Ének vizsga nem sikerült, majdnem megszűnt a hallgatói jogviszony. Dékán helyettes írt, 4 érdemjegyszerzési lehetőségem van, mégis megpróbálhatom még egyszer és lediplomázhatok idén.

2015.01.13 – Első ének órám. Azóta rendszeresen készülök a márciusi vizsgára. Ne ezen múljon már a diplomám, hogy nem tudok kiénekelni pár népdalt.

2015.01.28 – Engem kértek meg, hogy tartsam meg a munkatársi webkonferenciát a DXN hálózatépítőinek, ez egy képzés, amit minden Csütörtökön megtartunk, hogy segítsük a hálózatépítők munkáját. Nagyon jól sikerült. Többek között a legújabb videóhírlevelemet és használatát mutattam be, amire te is feliratkozhatsz a http://ganodermakave.info weboldalamon.

webkonfi-visszajelzesek

DXN munkatársi webkonferencia visszajelzések.

2015.01.29-30-31 Zajlik az élet. Pénteken jó barátom esküvőjén. Másnap Ámen koncerten. Vasárnap egy laza szezonnyitó 14 km-es túrán az “Együtt a magyar családokért” egyesület szervezésében.

Szezonnyitásra tökéletes volt!

Szezonnyitásra tökéletes volt!

2015.02.11Hallgató jogviszonyom megszűnt. Mindenféle értesítés nélkül megkaptam a határozatot, hogy elbocsájtottak, mert a HKR szerint csak háromszor lehet felvenni a tárgyat, hiába van négy érdemjegyszerzési lehetőség. Teljes káosz. Minden tervem felborult.

2015.02.14 – Nem áll meg az élet. Szuper 20 km-es túrával kiszellőztettem a fejem! A gyerektáboros társaimmal ez már a 5. közös túránk volt, adtunk társaságunknak egy nevet: “Vakond túrások“. Nekem nagyon tetszik ez a név, jelvényeket is fogunk készíteni a túracsoportunk tagjainak.

2016.02.16Feladtam a fellebbezést az ELTÉtől kapott határozatra. Nagyon bízom benne, hogy folytathatom és befejezhetem idén a tanulmányaimat, hogy jövőre végre taníthassak. Az újra felvételizést viszont elintéztem arra az esetre, ha rosszul sülnének el a dolgok.. Szurkoljatok!

2016.02.19DXN Infoklubot szervezünk egyik új munkatársammal Törökbálinton. Specht József és Vali, a “Tessék vigyázni, ajtók záródnak” című könyv szerzői lesznek az előadók. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. A helyszínen meg is kóstolhatjátok ezt az egyre népszerűbb, egészséges kávét. A program 3 részre van osztva, bármelyik részére lehet érkezni. Részletes kiírás a poszteren:

DXN Infoklub Törökbálint

DXN Infoklub Törökbálint

Ha valaki meginna velem egy kávét, Pénteken Törökbálinton megteheti!

Köszönöm a figyelmet és a facebookon, illetve személyesen kapott sok támogatást az ének vizsgával kapcsolatban! Amint van fejlemény, jelentkezem! 🙂

Következő túra Március elején valamikor. Nagyobb túrákra is hamarosan elkezdek járni, de azt majd egy olyan társasággal, akik hozzá vannak szokva az ilyen távokhoz is. Azokról már jönnek az újabb videók is!

Ja.. és a hajóútról is jön még 2 új videó hamarosan. Addig is, ha még nem láttad, ezzel a videóval köszönök most el:

Címke: , , , , ,
Kategória: Blog, DXN, Mindennapok, Mozgás, Teljesítménytúra

Ilyen volt az I.Időszorzó hétvége

Sziasztok!

Múlthét Pénteken befejeztem az utolsó vizsgámat is. Most csak 10 vizsgát kellett ledarálnom 2 hét alatt, ami nagyon gyorsan lement, szinte észre se
vettem.. ugye eddig mindig kb. 20 vizsgám volt, de így az utolsó évre lecsökkent a vizsgák száma, most már a szakdolgozaton van a hangsúly. Egyedül az ének
az, ami most se sikerült. Aki látta a facebook bejegyzésemet az tudja, majdnem azon múlt a diplomám, hogy nem tudtam kiénekelni pár népdalt. De végül
kaptam egy utolsó lehetőséget, Márciusban újra próbálkozhatok, utoljára.

Most járok énektanárhoz és bízom benne, hogy így fel fogok tudni készülni az Ének IV. vizsgára. Ezenkívül a szakdolgozat írás kemény időszaka következik a
következő hetekben.

A vizsgaidőszak után sincs viszont megállás munka terén sem, rögtön a pénteki utolsó vizsgám után részt vettem I. IDŐSZORZÓ HÉTVÉGÉN.

Ez a DXN-en belül Specht József csoportjának a neve és ez volt az első saját, hétvégi rendezvénye a csapatnak.

Nagyon jó volt együtt lenni ezekkel az emberekkel, együtt tanulni és képezni magunkat. A legjobb érzés pedig az, amikor látod, hogy nem csak te, hanem a
munkatársaid is kaptak megint valami újat! Nagyon jó látni mikor a munkatársak jól érzik magukat egy rendezvényen és azt látni, hogy milyen nagy lendületet
tud ez adni a munkájukhoz!

5 percig kellett beszélnem, Andrásnak pedig csak hallgatnia, majd fordítva.

5 percig kellett beszélnem, Andrásnak pedig csak hallgatnia, majd fordítva.

Specht József miértje. Nagyapa lett és akkor látogatja meg unokáját, amikor akarja, mert szabad ember.

Specht József miértje. Nagyapa lett és akkor látogatja meg unokáját, amikor akarja, mert szabad ember.

Ábrahám András és Anna elmesélik hogyan szereztek ~3500 pontot 1,5 hónap alatt

Ábrahám András és Anna elmesélik hogyan szereztek ~3500 pontot 1,5 hónap alatt

A DXN Időszorzó csapata

A DXN Időszorzó csapata

Én is beszéltem pár percet, bár egyáltalán nem voltam rá felkészülve. Ebédnél szóltak nekem Józsiék, hogy „Gergő, te is fogsz beszélni 10 percet, mondtuk már?”

Hát nem, nem mondták. Gyorsan elkezdett azon járni az agyam, hogy miről beszéljek, aztán annyira elment az idő, hogy végül úgy volt, hogy nem fogok mégse
beszélni. Megnyugodtam. Aztán pedig mégis felkonferáltak és mégis beszélnem kellett. 🙂

Nagy Gergely egy régi történetét meséli el, amikor az MLM sötét oldalával találkozott még "fiatal" korában.

A képen Nagy Gergely egy régi történetét meséli el, amikor az MLM “sötét oldalával” találkozott még “fiatal” korában.

De szerencsére az improvizáció ellenére a visszajelzések és a közönség reakciója alapján sikerült egy olyan rövid előadást tartanom, ami nagyon jól feldobta a hangulatot. Nagyon jó érzés mikor másokat meg tudsz nevettetni úgy,
hogy közben az alapgondolatot is át tudod adni!

Amiről beszéltem az egy történet, ami jó régen történt velem, miszerint… sajnálom, most nem mondom el. Majd máskor megosztom itt is, talán egy videó
formájában! 😀

A hangulatot, a tanultakat úgy sem tudom teljesen átadni blog bejegyzés formájában, ezért beszéljenek helyettem a képet:

 

DXN-ről infót itt találsz: http://dxnkarrier.hu, illetve http://ganodermakave.info

Címke: , ,
Kategória: Blog, DXN, Mindennapok

Táncoljuk körbe a világot! – ÚJÉVI VIDEÓ!

Ezzel a “különleges” videóval szeretnék nagyon VIDÁM ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI  minden kedves olvasómnak, ismerősömnek, barátomnak, egyetemi csoporttársaimnak, túratársaimnak, munkatársaimnak és mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa!

A videóhoz JÁTÉKOT is hirdetek, aki helyesen válaszol a kérdésekre, annak kitalálok valami jelképes ajándékot, például küldök neki egy csomag ganodermás kávét! 🙂

  1. Hány országban játszódik a videó?
  2. Hány városban?
  3. + dupla nyereményért: Melyik városokban? (elismerem, ez kicsit nehéz! 🙂 )

Nehéz, de egy nagyon jó és aktív évem volt.  Nagyon sok munkát, vizsgát, képzést, túrát, élményt, küzdelmet és sikert tudhatok magam mögött, elégedett vagyok ezzel az évvel! Köszönöm mindenkinek, aki idén is részese volt a sok kalandomnak, amit megéltem! (ha nem követtetek, akkor visszább olvasva láthattok pár bejegyzést, videót, amit megosztottam ebben az évben)

Remélem mindenki ki tudta pihenni magát, letudta békésen zárni ezt az évet és kívánom, hogy mindenki feltöltődve, nagyon jól, sikeresen, AKTÍVAN el tudja kezdeni az új, 2016-os esztendőt! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Címke: , , ,
Kategória: Blog, DXN, Mindennapok, Utazás

Beszámoló az I.Üzletépítők napjáról

Kedves Olvasók!

Nagyon intenzív ez az év. Idén végre végezni fogok a tanító képzővel, de ez nagyon sok plusz feladattal jár. Sokkal több a beadandó, a gyakorlat és ott van a szakdolgozat is. Emellett pedig a másik egyetemen is teljesítenem kell, akkor is, ha ott csak jövőre fogok lediplomázni.

Mindamellett, hogy igyekszem eleget tenni a tanulmányaimnak, a DXN üzletet ebben az évben nagyon felpörgettem, ugyanis 1 évem van még, hogy elkezdjek hivatalosan is tanítani. Ebben az egy évben pedig van egy konkrét elképzelésem, tervem, hogy mennyivel szeretnék még többet keresni a DXN-el, mint amennyit most keresek. Ugyanis szeretném a tanítást teljesen elhivatottságból csinálni és semmiképpen sem megélhetésből.

Ehhez viszont nagyon sok embernek kell megmutatnom, hogy mit nyújtottak a DXN termékei és milyen előnyei származhatnak belőle üzletileg is. Több éves tapasztalatomat, orvosi előadások anyagait és sok utána olvasásból felszedett tudásanyagomat a legegyszerűbb és legszórakoztatóbb módon szerettem volna megcsinálni. Több hetes munka gyümölcseként elkészült a nagy sikerű hét részes videósorozat, amit a jobb oldali menüsávban ingyenesen igényelhetsz.

Az eredmények nagyszerűek. Nyomulás és mókusvakítás helyett sikerült egy olyan anyagot összeállítanom, amiből nagyon sok mindent megtanulhat a hallgató. A
videók megnézése után mindenki látja a teljes képet és elegendő információhoz jut, ami alapján a számukra helyes döntést tudják meghozni.

A sorozat annyira jól sikerült, hogy most azon dolgozom, hogy az év végére a régi és újonnan csatlakozott munkatársaim is tudják használni ezt a sorozatot.

Ezekben a hetekben több új fogyasztó és munkatárs is csatlakozott, több újabb külföldi csapat indulása is van a láthatáron. Tehát növekedésben vagyunk és alig várom, hogy azokkal a munkatársakkal, akikkel most elkezdtem dolgozni 2-3 év múlva már minden jutalomutazáson együtt utazzunk.

A DXN –ben globálisan tapasztalható ez a robbanásszerű fejlődés! A hétvégén megtartottuk az I. DXN Üzletépítők szemináriumát, ahol rengeteg üzletépítőt kellett elismerni. Ez az idő nagy részét most jól el is vette, de minden sikeres munkatárs megérdemli ugyanazt a tiszteletet és elismerést. Ráadásul sokszor sokkal hasznosabb és motiválóbb látni és hallani azt, hogy mennyiféle ember, milyen nagy személyiségbeli és korbeli különbségekkel képes sikeres lenni ugyanabban az üzletben.

Sikeres vállalkozóktól kezdve a kedves szociális munkásokig mindenféle szakmából voltak képviselők. Egyedülállók, apukák, több gyerekes anyukák, nagyszülők ugyanúgy voltak a sikeres üzletépítők között. 18 évestől kezdve 60-70 éves korig. Ez szerintem óriási dolog!

Közel 500-an voltunk a Lurdy moziban!

Közel 500-an voltunk a Lurdy moziban!

A nap egyik fő előadója Mátrai Szilárd volt, előadásának témája az volt, hogy miért a DXN?

dxn-uzletepitok-napja-matrai-szilard

“Régen születési jogtól függött, hogy ki milyen szinten él. Aki földesúr leszármazottja volt, az jól élt egész életében, aki jobbágy leszármazottja volt, az egész életében szegény volt. Ma már olyan élhetet életünk, amit befolyásolhatunk, olyan életet, amit mi szeretnénk”

Hangzott el ez a gondolat Szilárdtól. Lehetnek különbségek, hogy ki milyen családba és milyen körülmények közé született, ebből kifolyólag valakinek lehet nehezebb, valakinek pedig könnyebb az, hogy sikereket érjen el, de mindenkinek meg van rá az esélye. Ma bárki érvényesülhet, ez mindenkinek a saját döntésén múlik.

Szilárd beszélt arról, hogy ő nagyon sok MLM-et ismer, óriási a tapasztalata, hiszen ő szervezi évente a független MLM Mester Elme Napokat. A DXN-t mikor megismerte elkezdte fogyasztani a kávét, meg is mutatta pár embernek, de utána “elcsábult”. Elcsábult egy olyan sokat ígérő magyar MLM cégnek, amit ma már mindenki ismer, de nem pozitív értelemben.. Miután ez történt, párjával elkezdték figyelni a DXN-es számaikat.

Azt vették észre, hogy szépen lassan, de a DXN-ben exponenciálisan növekednek a számok.  Észrevették, hogy akiknek megmutatták még régebben a kávét, azok azóta is havonta fogyasztgatják más termékekkel együtt, sőt észrevették, hogy páran már nagyon ügyesen építik az üzletet a csapatukban. Szilárdék ezért úgy döntöttek, hogy mivel ők is rendszeresen fogyasztják a termékeket és ez a tendencia látható minden fogyasztójuknál, ezért ők is komolyan elkezdik. Rájöttek, hogy az az MLM tud stabilan működni, ahol olyan termékek vannak, amit mindenféle üzleti érdek nélkül is bárki szívesen megvásárol. Elkezdték az üzletet és eldöntötték, hogy ez lesz az utolsó MLM cég, amihez csatlakoznak. Ma már több ezer fős hálózatuk van és a DXN-ből élnek.

Beszélt arról, hogy milyen fontos, hogy egy nagyon stabil, több, mint 22 éves cég van mögöttünk és mennyire értékes tulajdonosa van a cégnek. Egy olyan tulajdonos, akit világszerte elismernek nem az üzlete, hanem az embersége miatt. Dato’ Dr. Lim Siow Jim egy nagyon értékes személy és neki a DXN nem egy kis “biznic”, hanem egy ügy.

A másik főelőadó és talán a nap fénypontja Kócsó László, a DXN leggyorsabb Crown Ambassador szintű hálózatépítő előadása volt.

dxn-uzletepitok-napja_kocso-laszlo-eloadasa

“Nagyon fontos, hogy ne csak értsük, hanem megértsük a másikat.”

Laci nagyon fontosnak tartja, hogy értsük meg az embereket, akiknek meg akarjuk mutatni az üzletet. Ha találkozunk valakivel, akinek negatív véleménye van az MLM-ről, azt nem kell megbélyegezni. Meg kell érteni, hogy az ő szemszögéből nagyon is van értelme, annak, amit mond, sőt igaza is van.

“Miért ne lennének előítéletei valakinek egy olyan különbözően megítélt dologgal kapcsolatban, mint az MLM?”

Higgyük el neki, hogy az ő nézőpontjából, ahogy ő gondolkodik az helyes. Mindenkihez úgy kell hozzáállni, hogy jogos tapasztalatokon álló véleménye van és nekünk ennek fényében kell megosztani velük az információkat.

A DXN teljesen máshogy gondolkodik, mint a többi MLM cég. Egy olyan üzlet, ahol egyszerűen csak attól működik az üzlet, ha csináljuk. Semmi más nem kell hozzá, csak csinálni kell.

Laci megosztott velünk egy statisztikát is, ami az ideális munkáról szól. A legtöbb MLM-es prezentáción hibásan a profitra van helyezve a hangsúly, pedig a statisztika szerint az csak az utolsó a listában. A statisztika fő elemei arról, amit az emberek elvárnak egy munkától/vállalkozástól:

  • Kockázatmentes legyen
  • Kényelmetlenségtől mentes legyen
  • Elismerést adjon
  • Vezető szerepet adjon
  • Jól érezze magát benne
  • Profitot biztosítson

A DXN ezt mind biztosítja. Nincs befektetés. Nincsenek kényelmetlen marketingbemutatóra hívások. Helyette jó hangulatú, kellemes kávémeghívások vannak –> komfort zónán belül tudunk dolgozni, jól érezzük magunkat az üzletben. Elismerést ad minden szintlépésnél. Mi vagyunk a saját üzletünk vezetője, hatással lehetünk másokra. És természetesen profitot is termel.

Kócsó Lászlóval

Kócsó Lászlóval

Nagyon sok hasznos gondolat, gyakorlati tanács hangzott el, de a több oldalas jegyzetemet itt most nem fogom tudni megosztani. Nagyon jól éreztük magunkat, a munkatársaim is azt jelezték, hogy nagyon jó volt a rendezvény, tehát nagyon várjuk a következőt, ami majd Márciusban lesz!

 

A rendezvény végén találkoztam a Mikulással is, akit viszont már más meghívott egy kávéra és addigra már meg is beszélték, hogy hogyan tud ehhez a kávéhoz rendszeresen hozzájutni, törzsvásárlói áron. Ha valaki ezt kérdezi tőlem, annak csak meg kell mutatnom az ezt bemutató új videómat: https://www.youtube.com/watch?v=VaPRq_uDtcc

nagy-gergely-es-a-mikulas

További szép hetet mindenkinek! Békés, nyugodt és jó felkészülést kívánok az ünnepekre! 🙂

Címke: , ,
Kategória: Blog, DXN, Mindennapok