március 2015 hónap bejegyzései

Boldog Születésnapot DXN! – Újra Gárdonyban

A DXN immáron 6. éve van jelen Magyarországon és Európában. 6 éve még senki nem gondolta volna, hogy az emberek “gombás kávét” akarnak majd inni, de mára már több tízezren csak ezt a kávét hajlandóak inni.

Édesapám a kezdetektől része a DXN-nek, mint törzsvásárló és hálózatépítő is egyben. Én csak jóval később csatlakoztam és ismertem el, hogy a DXN valóban egy jól működő üzlet, ami valós jövedelmet tud adni azoknak, akik dolgoznak és valós igényeket kielégítő termékeket forgalmaznak.

Nem volt könnyű engem meggyőzni erről az üzletről, mert nagyon ellene voltam minden MLM rendszernek. De úgy 3 év után vettem észre, hogy édesapám még mindig csinálja, nagyon jók a terméktapasztalatok és mi már csak ebből éltünk. Ja meg kivitt a cég Dubajba. Így 2012-ben el kellett ismernem: a DXN valóban máshogy gondolkodik és működik, mint a többi Network Marketinges cég.

A céget, a kedvenc kávém, a többi terméket és az üzletet IDE KATTINTVA ismerheted meg és a hallottak alapján lehet te is erre a meggyőződésre fogsz jutni.

Ma már én is gyémánt szintű hálózatépítő vagyok és részese vagyok ennek a nagyszerű csapatnak. Nagyon jól éreztem magamat ezen a hétvégén is Gárdonyban. Mind emellett pedig most is nagyon sok olyan dolgot tanultam, amit hasznosítani fogok a munkámban.

Az előadásokról majd a http://dxnkarrier.hu/blog oldalon fogok írni azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy mégis miről lehet szó egy ilyen rendezvényen. (majd jövőhéten fogok tudni ezzel foglalkozni) Addig is beszéljenek helyettem a képek és Boldog Hatodik Születésnapot kívánok DXN!

Címke: , , , ,
Kategória: Blog, DXN

Sorrento21 – Ideje ÚJRA túrázni!

Itt a tavasz és hamarosan újra itt a Kinizsi100! Ideje kimenni a természetbe és fizikailag, lelkileg felkészülni az idei nagy megmérettetésre! 🙂

Legutóbb a budai hegyekben voltunk a Sorrento21 névre hallgató túrán. Nagyszerű volt az időjárás és a hangulat is, viszont sajnos most is egy tízessel többet mentünk, mert megint eltévedtem a srácokkal, akikkel pont a legutóbbi közös túránkon is eltévedtünk. Hát tény, hogy gyakorolnom kell még ezt a térképolvasást! 😉

Mindennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, egyáltalán nem szegte kedvünket ez a “kis” eltévedés; nagyon jót mozogtunk és jókat beszélgettünk.

A lábam megérezte rendesen, hogy rég teljesítmény túráztam, ezért mindenképpen ráállok most arra, hogy legalább 2 hetente elmenjek egy-egy ilyen túrára. Fokozatosan megint egyre nagyobb túrákra. Természetesen a Kinizsi100 előtt be van tervezve újra egy Gerecse50 és a Káli60 is, ami tökéletes felkészülés lesz a Május 31.-i 100 km-es kihívásra.

Címke: ,
Kategória: Blog, Teljesítménytúra, Túra