Izgalmas nyár

Izgalmas nyár

2014-09-09 0 By Nagy Gergely

Nagyon izgalmas nyaram volt, remélem nektek is! Miután véget ért a vizsgaidőszak, nyomtam gyorsan egy túrát és közvetlenül utána el is tűntem 6 hétre egy teljesen más világba: az Alsótekeresi Gyermektáborba.

16 éve járok ebbe a gyerektáborba, 8 évet gyerekként és immáron 8. éve voltam KIVIként (KIVI = Keresztény Ifjúsági VIgyázó) is. Nagyon sok élmény köt ehhez a táborhoz, KIVI-ként pedig az élmények mellett nagyon sokat segített a személyem formálásában. Megtanultam dolgozni, szeretni, törődni, észrevenni mások a szükségeit is és nem utolsó sorban megnyílt a személyiségem. Ne akarjátok tudni milyen zárkózott, magamnak való személy voltam, úgy sem hinnétek el..

"Ausztrália" csapat himnusza

A kicsikkel előadtuk csapatunk himnuszát! 🙂

Ez a nyár is nagyon sok élményt, szép emléket adott számomra. Igaz, hogy ez nem pihenés, mert 6 héten keresztül napi 18 órát nem magunkkal törődünk, hanem azzal, hogy a táborozó picurka gyerekek jól és biztonságban érezzék magukat. De van egy olyan bibliai idézet is, hogy „aki mást felüdül, az maga is felüdül”. Ez valóban így van, tanúsíthatom! Óriási nagy felüdülést jelent a gyerekeknek örömöt, sok nevetést okozni!

Nagy Gergely táncot "oktat"

Reggeli szupi szuper tánc

Természetesen szükség van olyan pihenésre is, hogy elvagyunk egésznap, uszodázgatunk, szaunázgatunk, napozgatunk, de napokon keresztül csak ezt csinálni számomra inkább romboló, mint építő/frissítő hatással van. Szerintem a semmittevésbe tud az ember legjobban belefáradni! 🙂

Nem akarom szaporítani a szót, tele volt a nyár élménnyel, nevetéssel, Balatonnal, tánccal, gyerekekkel és minden jóval! Nézzétek meg az alábbi videókat, amiket a táborokban csináltam és meglátjátok, miért járok vissza minden nyáron 5-6 hétre!

A táborok után még egy túrát is sikerült szervezni: elmentünk 32 KIVI-vel egy 20 km-es, éjszakai gyermekvasút túrára, ami méltó búcsúja volt a nyári
táboroztatásnak! Az erről készült videóhoz is jó szórakozást kívánok:

És a nyárt egy egyhetes, csodálatos nyaralással zártam a Petneházy Lovas Klubban, a Budai hegyekben. Ahol lehetőségem volt egy kis uszodázgatásra,
szaunázgatásra, kirándulásra és nyugodt körülmények között való tanulásra, olvasásra.

Csodás hét a budai hegyekben!

Csodás hét a budai hegyekben!

De véget ért a nyár, újra itt vagyok – bár facebookon azért eddig is posztolgattam: http://facebook.com/nagygergelyinfo és nagy örömmel kezdem újra a két egyetemet, magántanítást és leginkább a DXN-t, ami nyáron is hozott új tagokat és vásárlókat, no meg az eddigiek is hűségesen fogyasztották a finom DXN-es termékeket. Mindezt úgy, hogy nem kellettem hozzá, hát ilyen a passzív jövedelem, ilyen ez a DXN! 🙂 Az őszt rögtön is egy hétvégi DXN képzéssel kezdtem a Club Tihanyban, de erről majd a következő bejegyzésben írok..