WELCOME TO BAM CAMP! – 5.nap – Helló Ázsia! 2.0 VLOG
Ha akarnék se találnék egy turistát erre, csak helyi, falusi thai embereket és általuk jól eltitkolt paradicsomot.
#hellóázsia2019 #ötödiknap #irányanemzetipark #bangkok #kaengkrachan
Tehát tegnap nem jutottunk el a táborba, mert halaszthatatlan dolga akadt a főnökömnek, cserébe kaptam egy városnézést egy kabrióban és 17. emelettől kilátást a szobámból. Jó üzlet volt. Ma reggel elintézte a dolgot a bankban, addig én ettem reggelit. Csak thai ételek voltak a közelben.. vagy méregdrága Starbucks 5 cm-es péksüti.. maradtam a thai ételnél és sikerült kifognom egy csirke spagettit.. teljesen jó volt!
Majd egy 2-3 órás autóút után megérkeztünk Kaeng Krachan nemzeti parkban, ahol a Bam Camp nevű tábor van. Itt fogok dolgozni, segíteni a táborok előkészítésében és játékok, programok kitalálásában. Úgy volt, hogy Július elsejétől lesznek már táborok, de eltolták a táborok nagy részét Augusztusra.. szóval max 1 tábor lesz, amíg itt vagyok.. így főleg az előkészülésben igénylik majd a segítségem. (Ezt mondjuk sajnálom egy kicsit, mert szerettem volna gyerekekkel dolgozni)
Bemutattak Bam-nak, a helyi főnökömnek és Alisának, aki 1 éve dolgozik itt, mint instruktor.. ilyen thai cserkész jellegű dologban kiképző.. Majd elmentünk megnézni környéket. A nemzeti park 3 gátból áll, azokat néztük meg. Elképesztő látvány fogad onnan és a tábor területéről is, uganis a tábor is a tó mellett van. Óriás tó, körülvéve hegyekkel.. olyan területekkel, ahol nincs út.. elefántokat láthatnék arra, ha lesz merszem és időm elmenni oda.. a nemzeti park túloldaláról pedig nem rég osztttak meg egy felvételt Burmából, hogy egy robogóst egy tigris el kezdett üldözni.. 😀 a táborvezető mondta, hogy vigyáznom kell a kígyókkal, 2 napja is bejött egy a táborba, skorpióval pedig én magam is találkoztam és eltapostam, 3x is.. 🙂 Azt mondja, hogy a munkám része többek között az is lesz, hogy távol tartsam a teheneket és a bivalyokat a tábor területétől.. 😀
Van a táborban 7 gyerek ATV (quad) és egy felnőtt, egy dirt motor és kaptam saját robogót is. Délután fel is avattam a nagy ATV-t, mert elmentünk a tópartra köveket szedni és megépítettünk belőlük 3 tábortűz helyet.
Este felavattuk és baconbe csavart sztéket sütöttünk a felforrósodott sziklán.. nagyon finom volt!
Az ázsiai tartózkodásom során itt leszek a legtöbbet, dolgozni fogok, de lesz időm felfedezni is a környéket.
Köszönöm a figyelmet! Holnap folytatás!