Kinizsi100 2017: Nincs új a nap alatt
Sziasztok!
Elkészült a legújabb videóm, a „Kinizsi100 2017: Nincs új a nap alatt” címmel. Jó szórakozást kívánok hozzá, remélem ez is elnyeri tetszéseteket!
Azért választottam ezt a címet, mert megdöbbentő volt számomra, hogy harmadjára szinte óramű pontossággal ugyanakkor értek engem ugyanazok a nehézségek, kihívások, mint minden évben. Értem ez alatt tehát azt, hogy nincs új a nap alatt: ha felkészületlenül megyek Kinizsire, ha későn rajtolok, annak újra és újra ugyanaz lesz a következménye: 20 km körül jött mindig az első izomgörcs, mindig a jobb hátsó combomba. 25 km-nél rosszullét. Nagy-Getére menet újra izomgörcs a pecsételő állomás előtt. Beérek, pecsételnek, de éppen hogy, mert már zárnak, senki nincs már ott. Seprű pár percre tőlünk. Mogyorósbányára kikészülök és onnan vagy sikerül továbbmenni vagy nem. 2014-en kívül minden egyes évben hajszálpontosan ezek történtek. (2014-ben jobban felkészültem és az elején rajtoltam)
Meg lehet csinálni felkészülés nélkül. 2015-ben, ha lett volna magnézium ampullám akkor dalolva megcsinálom, mert nem voltam rossz állapotban az izomgörcsön kívül, 2016-ban többször görcsölt a combom, mint 2015-ben, de az ampulla azonnal hatott és nagyon nagy volt az eltökéltségem is, ezért végigszenvedve, de beértem időben a célba. Idén szintén beérhettem volna időben a célba, hajszálon múlott volna, de meg lett volna. De eltévedtem és ezzel az a hajszálnyi lehetőségem is elveszett. 10 óra 50 percem maradt volna a maradék 48 km-re úgy, hogy a hivatalos teljesítést már buktam, mert lekéstem a pecsételést. Ezenfelül pedig mivel nappal eltévedtem 2x egymásután, éjszaka akkor mi lett volna? Nem mertem megkockáztatni.
Tehát ha felkészületlenül megy valaki, szerintem meg tudja csinálni, ha nagyon nagy a motivációja és lelki ereje. De számolnia kell azzal, hogy nagyon-nagyon sokat kell szenvednie. Képzeld el azt, hogy mintha lázas lennél, semmire nincs erőd, izzadsz, alig tudsz a lábadon állni, de neked ebben az állapotban menned kell fel és fel, majd meredeken le.. A szervezeted úgy kikészül, hogy tényleg így érzel. Közben enned és innod is kéne, de a túlterheltség miatt az sem megy.. a sok víztől már szinte hánynál, mintha kimosták volna a gyomrod.. enni próbálsz, de nem tudsz, összeragad a szádban az étel és alig tudod lenyelni.. 40km fölött beleremeg a lábad, térded, sőt az egész tested minden lépésbe stb stb. Nem tudom hogyan érzékeltessem jobban.. ha nem vagyunk felkészülve a túrára fizikailag, akkor sajnos ezzel számolni kell. Fejben nem az dől el, hogy rosszul leszek-e vagy nem, fájni fog e vagy nem, hanem csak az dől el, hogy ezek ellenére te akkor is tovább mész-e. Ez az én saját tapasztalatom és véleményem, de lehet más nem így látja.
Szomorú vagyok, hogy nem sikerült. Bennem volt a másik fele. Nem mondom, hogy könnyen ment volna, mert azért ki voltam merülve rendesen, de tavaly rosszabb állapotban voltam és sikerült, most ahhoz képest nem voltam annyira mélyponton. Csúszásban voltam, de max. annyira csak, mint tavaly, de az eltévedés miatt teljesen esélytelenné vált. És az is rossz érzés, hogy annyian szurkoltak, támogattak, buzdítottak és mégsem sikerült. Sőt kiderült, hogy azok a feliratok tényleg nekem lettek készítve, amivel az út során találkoztam „Hajrá Gergő!” „Meg tudod csinálni!” stb.
Tudom, hogy ez így is szép teljesítmény. Tudom, hogy a körülmények miatt ez volt a megfelelő döntés. De nem hagy nyugodni. Amit tehetek, hogy ebben az évben végre rendesen felkészülök, hogy ne csak szenvedés, hanem még nagyobb élmény is tudjon lenni ez a túra. Másik, amire mindenképpen figyelni fogok, hogy az elején rajtoljak, mint 2014-ben azért, hogy végig a nagy tömegben legyek, ne a végén kullogjak és ne kelljen a pecsételőpontok miatt aggódnom.
Ez most így sikerült. Nagyon köszönöm még egyszer mindenkinek a sok-sok kedves szót, buzdítást! Jól esnek az ilyen bátorító szavak!
Rolandnak és minden sikeres teljesítőnek szívből gratulálok!
Gergő
UI: Bizonyára feltűnt sokaknak, hogy eltűntem beszámolók, videók stb. szempontjából. Ez volt életem eddigi legnehezebb éve (ezért is nem tudtam rendesen felkészülni), de elértem azt a célt, amiért bevállaltam ezt a sok feladatot, ennek hamarosan vége, Augusztus végétől új időszámítás kezdődik és ezt meg fogjátok érezni! Jó sok új anyag fog felkerülni! 🙂