Online Ganoderma Kávézó – 6 részes mini sorozat a kedvenc kávémról

Sokszor emlegetem videóimban ezt a kávét, a csatornám mottója is az, hogy “Minden egy jó kávéval kezdődik”. Nekem ezzel a kávéval kezdődött szinte minden, amiket itt a csatornán megosztok. Miután leváltottam a hagyományos kávémat, nem csak a kávém lett finomabb és egészségesebb, hanem ennél sokkal többet adott. A DXN-ben elért sikereknek köszönhetően veszek részt a jutalomutazásokon, életem első igazi külföldi élménye 2012-ben volt, amikor a DXN kivitt Dubajba.. azóta meg járom a nagy világot a DXN-el és már saját szervezésekben is. A DXN-től származó passzív bevétel teszi lehetővé, hogy a hobbimnak, a tanításnak éljek. A DXN-ben tanultam meg feszegetni a határaimat is és azt, hogy milyen fontos időnként kilépni a komfortzónánkból, a megszokottból. Így történt, hogy egy üzleti szemináriumon néhány vezető beszámolt a KINIZSI100-as élményeikről, amire ilyen célból mentek.. csatlakoztam is hozzájuk 2014-ben és azóta nincs megállás, évre évre elindulok rajta és egyben elindított egy nagyon aktív életmódot, amihez a DXN termékei nagyszerű hátteret biztosítanak. Szóval így történt, hogy az a kis döntés, hogy lecseréltem az addig bevált kávémat, egy számomra finomabbra, az végül egy sikeres vállalkozáshoz, nagy utazásokhoz, határfeszegető kalandokhoz és egy sokkal aktívabb életmódhoz vezetett. 

Amúgy egyszerűen csak egy prémium minőségű kávéról van szó, ami rendkívül finom és a hozzáadott gyógygombától nem okoz refluxot, nem veri fel a szívet és sok pozitív egészségügyi hatása van.

Alább megtekinthető egy 6 részes mini sorozat, amelyben bemutatom, hogy miért szeretjük ennyire a DXN kávéját. 🙂 Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

 

Szóval, van ez a ganoderma lucidiumnak nevezett gyógygomba, ami a kínai orvoslásban már több ezer éves múltra tekint vissza és az orvostudomány is foglalkozik vele már 30-40 éve, mivel hihetetlenül sokat segít az egészség megőrzésében. A DXN pedig a világ legnagyobb ganodermát termesztő cége, aki speciális módon termeszti és dolgozza fel a gombát Malaysiában, hogy ne darált ganodermát, hanem a szervezetünkben valóban hasznosuló részeit, hatóanyagait biztosítsa számunkra. Ezt pedig hozzákeverte kiváló minőségű kávéhoz, hogy ne felejtsük el bevenni naponta. Ráadásul úgy frissít fel, hogy nem veri fel a szívet és nem fáj tőle a gyomrod. Ebben a videóban arról beszélek, hogy nekem miben segít ez a kávé. Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

Ganoderma lucidium. Nem hiszek a mindent gyógyító csodaszerekben és abban, hogy az egészséges életmódot bármi ilyesmi helyettesíthetné. De ez a hatékony gyógygomba sokat hozzátesz egészségem megőrzéshez, ganodermás kávéval pedig soha nem felejtem el elfogyasztani!  Ezzel a videóval bemutatom miben segít a ganoderma lucidium gyógygomba! Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

A DXN a világ legnagyobb ganoderma farmjával rendelkezik és több, mint 6 millió fogyasztója van világszerte. Ebben a videóban bemutatom, hogy miért döntöttem én is a DXN minősége mellett. Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

Legtöbben a DXN-t az egészséges kávéjáról ismerik, pedig annál sokkal többet is nyújt. Rengeteg prémium minőségű élelmiszert, tisztasági, kozmetikai szereket, egészségre hihetetlenül jótékony hatással rendelkező gyógynövényeket és táplálékkiegészítőket nyújt. Így ezt a videót azért készítettem el, hogy egy nagyobb betekintést nyújtsak a DXN termékpalettájába. Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

Aktív jövedelem azt jelenti, hogy egyszer elvégzett munkáért egyszer jár fizetés/profit. A passzívjövedelem pedig azt, hogy egyszer elvégzett munkáért többször van bevétel, akkor is, ha már nem kell foglalkozni vele. Ebben a videóban bemutatom, hogy én hogyan jutottam passzív bevételhez a DXN-el. Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

Általános iskolában vagyok tanító és mellette van egy 25.000+ fős network marketing vállalkozásom a DXN-ben. Tanítóként megtehetem, hogy bejárom a világot, amit a cég fizet azoknak, akik teljesítik a feltételeket. Ráadásul sok munkatársam van az alsó vonalamban, akik többet keresnek nálam, egyesek havi millió feletti bevételeket is. Mert nem az számít ki, mikor kezd el ezzel foglalkozni, hanem az, hogy milyen munkát tesz bele. Ebben a videóban erről fogok beszélni. Vásárolni a http://dxn.nagygergely.info címen tudsz, hozzá segítséget pedig ebben a videóban kapsz.

Ha szeretnéd megkóstolni a kávét, kipróbálni több terméket, akkor azt a http://dxn.nagygergely.info weboldalon tudod megtenni a videóban látott utasítások alapján. Lehet vásárolni törzsvásárlói regisztráció nélkül és lehet 25% kedvezménnyel is, speciális kedvezményekkel is, mint például a DSP. A videóban ezeket mind bemutatom.