Ezért kellett elhagynom a nemzeti park nyugalmát? – 16.rész – Helló Ázsia! 2.0 VLOG
Vettem egy mély levegőt és elbúcsúztam a nemzeti parktól. Utána elindultam Kambodzsába.. de.. rémálommá vált az utazás. Ilyen ideges rég voltam.
#hellóázsia #16rész #viszlátkaengkrachan #hellocambodia
Reggel korán keltem, hogy egy utolsót robogózzak a környéken és elbúcsúzzak a tábortól. Be akartam mutatni a tábort így egybe, de nem volt már idő rá.. (videóba viszont bevágtam pár gyönyörű drónos felvételt arról, ahogy ATV-zek és táncolok a tábor területén.. 😀 ) Elköszöntem a többiektől és mentem a tóparti házunkhoz.
Utoljára leültem és csak percekig hallgattam a tóparti természet hangjait.. itt döbbentem rá, hogy ez mennyire hiányozni fog. Ha megnézitek a videót, érteni fogjátok..
Viszonylag könnyen eljutottam Bangkokba, az első mini buszban kényelmesen elfértem, de a másik teljesen tele volt.. ott eléggé nyomorogni kellett. Kb. 3-4 órás út után megérkeztem Bangkokba. Ott gyorsan elmentem az elkészült öltönyömet átvenni, a hostelben hagyott bőröndömből kivettem pár dolgot és ott hagytam megint, mert nem akartam feleslegesen cipelni Kambodzsába.
Utoljára találkoztam a főnökömmel, kifizetett és elköszöntünk. GPS-t követve elsétáltam egy kikötőhöz és elmentem a Pratunam piachoz, mert onnan indul valahonnan a mini buszom Kambodzsába. Ha minden igaz, Phethchaburi road 15. szám alatt van.. legalább is ezt mondták.
Eljutottam a 15-ös számhoz.. ott nincs semmi.. de úgy néz ki, hogy az egész utca a 15-ös számhoz tartozik.. tehát az az utca neve.. de sehol nem találom őket. Hívtak.. próbálták magyarázni, hogy hova kell menni.. de alig értettem őket. Mondják, hogy P. road “five fifteen”… MI VAN? Mi az, hogy five fifteen? P. út 5 15?? Most 5 vagy 15?? Vagy 515??
Mondtam nekik, hogy miket látok.. erre NEEM rossz helyen vagy! P. 15, jöjjek be az utcán!! De hát ott vagyok!!!
Elment ezzel kb. félóra.. végül csak jó helyen voltam, csak még egy 500 métert kellett menni.. pont indulásra értem oda.
Elindultam tehát Kambodzsába, Phnon Phnenbe. Nagyon nehéz döntés volt ez amúgy, mert a látnivalók Siem Reapben vannak.. Angkor.. fúú.. mennyire jó lenne megnézni.. de a barátaim Phnon Phnenben vannak és nincs idő mindkettő helyre.. de a barátaim mellett döntöttem, mert nagyon rég találkoztam velük.
Az út egyre szörnyűbbé vált. A fejem el kezdett fájni, közben a sofőr végig énekelt, nyivákolt és fütyült.. elképesztően idegesítő volt.. és sajnos a fülhallgatómat elhagytam pár hete.. és a telefonom is lemerült.. nem tudtam semmit csinálni, csak tűrni. De ami utána jött.. az még szörnyűbb élmény volt..
Kitett a busz.. nem kaptam semmi infót arról, hogy hol vagyunk.. csak sejtettem, hogy a határnál.. de nem nagyon láttam, hogy hol van. Mutattak egy irányba, hogy arra kell menni.. bizonytalanul elindultam, de nem voltam biztos benne, hogy jó irányba.. aztán megláttam azokat, akikkel együtt utaztam.. hátha ők is arra mennek, így követtem őket.
Mire végre sorra kerültem a határnál, kiderült, hogy nincs meg a Thaiföldi belépéshez szükséges kis kitöltött papírom, így ki kellett töltenem egy újat és újra végig kellett állnom a sort.. Aztán Kambodzsai határ.. tudtam, hogy valamennyit fizetni kell, de nem nagyon találtam infót róla a neten, hogy mennyit.. 13.000 Ft-ot kellett fizetnem, hogy átmehessek a határon.. Nagyon mérges voltam.
Elkezdtem azon gondolkozni, hogy ezt most minek csinálom.. Több, mint 30ezerbe kerül oda-vissza eljutni Phnon Phenbe.. 2x 15 órát utazok.. 3 napért.. ráadásul ezt az időt és pénzt használhattam volna arra, hogy egy tengerparti szálláson nyugodtan töltsem el az utolsó napjaimat.. de a barátaim várnak.. és én is nagyon szeretnék találkozni velük.. ezért próbáltam félretenni az ilyen gondolatokat és pozitív várakozással menni tovább..
De a körülmények nem segítettek. Egy ember “segített” megmutatni, hogy hol a buszom, jött velem 50 métert és mondta, hogy fizetnem kell neki, mert segített.. 5 percenként jött egy bekoszolt ruhás koldusgyerek.. folyton dudálgatnak le a tuktukosok, hogy ők elvisznek.. már tiszta ideg voltam.. aztán kiderült, hogy a buszra még majdnem 2 órát kell várni.. majd a buszra felszálltam.. ez egy alvóbusz.. hú de jó.. az ágy nem elég nagy, hogy nyújtott lábbal tudjak aludni, de jó lesz.. ez a gondolat csak pár percig tartott.. ugyanis kiderült, hogy KETTEN ALSZUNK azon az ágyon!! Egy kb. 1 méter széles ágyon, KETTEN!! NEM AKARTAM ELHINNI!!
És ami külön idegesített, hogy induláskor egyedül maradtam.. de a mellettem levő ágyon levő srác jegye az én ágyamra szólt és átkényszerítették mellém.. annak ellenére, hogy az üres volt!! Így fájós fejjel, idegesen, félméteres helyen próbáltam átvészelni ezt a még 8 órás utat..