KINIZSI100: A felemelkedés

Eljött ez a számomra sorsfordító nap is.. újra elindultam a Kinizsi100-on. A tavalyi vereség nagyon rosszul érintett, nem szeretek feladni dolgokat és egész évemet megbélyegezte ez a kudarc. De meg kellett tanulnom ezt is kezelni. Sokaknak ez érthetetlen, mert ez csak egy túra, nem oszt – nem szoroz a hétköznapi életben, hogy most sikerült-e vagy nem, de úgy érzem, mégis kihatással volt a hétköznapi munkámban adott teljesítményemre. Erre konkrét példát is írok majd lentebb, de most jöjjön a beszámoló az idei Kinizsiről.

A tavalyi elhatározáshoz képest sajnos nem készültem egyáltalán jobban, sőt sajnos elég sokat híztam is. Az esélyeimről a Kinizsi100 előtt 2 nappal beszámoltam ebben a videóban: 

(játékot is hirdettem, hogy ki mit tippel mennyi alatt fog sikerülni vagy nem sikerülni, aminek lett egy elég egyértelmű győztese, aki kap egy dobozzal a kedvenc kávémból. Ezt is majd hamarosan kihirdetem).

Tehát nem voltam jobb kondiban, de most több előnnyel indultam: sikerült 5 órát aludnom, amit annak is köszönhetek, hogy Dávid szülei kocsival elvittek. Ezenfelül vittem rendes táplálékot magammal, energia és fehérjeszeleteket, de ami a legfontosabb: magnézium ampullákat.

Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert csak 40 percig kellett sorban állnom, de voltak, akik 6:45től ott voltak és csak 8 után tudtak elindulni. Nagyon jogosan mindenki ki volt akadva a szervezésre, hiszen ez óriási nagy fejetlenség volt. Viszont plusz pont a szervezők részére, hogy egyrészt most nagyon jól ki volt táblázva, hogy merre kell menni a Kinizsi40-eseknek és merre a százasoknak. Másrészt azért egy óriási plusz pont, hogy miután elhagytam a pecsételőlapomat a mágneses kártyával együtt, engedték, hogy folytassam azzal a megoldással, hogy egy üres lapra adták a pecsétet, a csippelést pedig a végén ellenőrizték. Nagyon hálás voltam ezért!

Amin meglepődtem, hogy mennyien megismertek engem az előző videóimból és ugye a Kinizsi előtt 2 nappal készült videóból.. Furcsa, de nagyon jó érzés volt, hogy nagyon sokan odajöttek sok sikert kívánni, biztattak, hogy menni fog. Volt, aki kifejezetten nagyon örült, hogy találkoztunk és meg is kértek, hogy egy fotót hadd csináljanak velem.. 😀 Nagyon sokan megemlítették, hogy nagyon inspirálták őket a videóim, azt mondják nagyon tanulságosnak és őszintének látják. Még Svájcból is volt egy túrázó, akinek ez volt a 13. túrája, most először sajnos fel kellett adnia, de mondta, hogy Svájcban is nézik sokan a videóimat. 🙂

Sokan pedig külön nem szólítottak le, de mikor beszélgettünk és elmeséltem, hogy nekem tavaly nem sikerült, akkor mondták, hogy tudják.. látták a videóimat. Volt, aki viszont pont olyan állapotomban látott, hogy elmondása szerinte inkább nem mert leszólítani se, amit amúgy sajnálok, mert előtte beszéltünk facebookon, de én meg nem ismertem fel. Valahol 55 km körül láthatott, amikor tényleg ki voltam készülve és nem nagyon tudtam azzal foglalkozni mi vagy ki van körülöttem. 🙁

Nagyon hálás vagyok ezekért a visszajelzésekért, ez csak bátorít, hogy folytassam, amit csinálok. Remélem, hogy az idei videó is elnyeri mindenki tetszését. 24 óra 24 percben, következzen akkor a „KINIZSI100 2016: A FELEMELKEDÉS” című “félestés” videóm:

Ahogy a videóban is látható volt, nem volt egy egyszerű százas. Többször is begörcsölt a combom tavalyhoz hasonlóan, sőt itt az első már 18 km-nél volt, ami azért megijesztett. De a magnézium ampulla rendkívül hatékonyan kezelte, ha tavaly lett volna nálam, szinte biztos, hogy megcsinálom akkor is! De így a tavalyi sikertelenség után mindenki láthatja, hogy nem olyan egyszerű egy ilyen százas!

Tehát a görcsöket a magnézium kezelte, ez kicsit néha lassított, mert emelkedőkön vissza kellett fognom magamat, de nem ez volt a fő probléma, ami miatt Mogyorósbányán így kikészültem. Igazából szinte egyik pillanatról a másikra olyan mélypontra kerültem, amibe szerintem még sose voltam. Amint leértünk katlan után Tokodi pincékre hirtelen minden energiám elveszett. Elkezdtem járás közben be-bealudni, szédültem, jobbra-balra dülöngéltem és ugye Mogyorósbányáig ilyen állapotban kellett megmásznom azokat a brutális emelkedőket és nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy egy percre sem állhatok meg, és ha nem akarok késni, akkor Mogyorósbányán se pihenhettem volna. De jó döntés volt végül a pihenés mellett dönteni, mert ha így tovább megyek tuti összesek és feladom.

Utána felvettem egy gyors tempót, Bányahegytől többször bele is futottam, mert rá kellett jönnöm, hogy a maradék 28 km-re 5 és fél órám van. Ezért elkezdtem 6 km/órával menni, néha pedig bele is futottam. És egy újabb megpróbáltatáson kellett átmennem: eltévedtem és kb. fél órát vesztettem, mire visszataláltam az útra, már megint előttem volt a seprű, tehát semmit nem ért, hogy futottam..

Mindenesetre nem adtam fel azt a gondolatot, hogy én ezt meg fogom csinálni, ezért Koldusszálláson se álltam meg levest enni, hanem rohantam tovább. Végig 5-6 km/órával kellett mennem, de sokszor bele is kellett futnom, ami nagyon fájdalmas volt. Ugyanis azonfelül, hogy az izmaim már nagyon nem bírták, 10 km-en keresztül kövekkel és kavicsokkal felszórt részen kellett menni felfele, ami a talpamnak olyan volt, mintha szegek élén rohangálnék. Borzasztó volt, minden lépésnél ordítozni lett volna kedvem, pláne mikor már sokadjára rúgtam bele egy-egy sziklába is.. de már nem érdekelt semmi, csak beakartam érni. Nagyon. És rendkívül jó érzés volt, hogy nem adtam fel!

Euforikus érzés volt számomra, hogy beértem. Ennyi kínlódás, szenvedés, tűrés után beérni a célba.. szinte sorsfordító egy ilyen élmény! Kívánom, hogy ezt az életérzés mindenki átélje! Óriási személyiségformáló egy ilyen túra, elképesztő érzelmi hullámokon megy át az ember közben, nagyon megedzi az ember lelkét ez a 100km! Mintha más ember lennék a túra után, mint ami előtte voltam!

Éppen ezért írtam is az elején, hogy a Kinizs100-as sikere vagy sikertelensége számomra mintha hatással lenne a hétköznapi életben is. Nem akarom erre fogni nyilván, de ugye az online vállalkozásom mellett én két egyetemre járok és félévente 17-20 vizsgám szokott lenni, minden félévet csodálatos módon szinte hiba nélkül sikerült mindig teljesítenem, egy tárgyon kívül mindig csak az ének volt az, amit ismételni kellett. Még a szigorlatok is elsőre sikerültek 2-3 nap tanulással. A tavalyi sikertelen Kinizsi után már kezdtem szétesni, úgy éreztem elegem van már a vizsgákból, nagyon nehezen tudtam rávenni már magam a tanulásra, úgy éreztem magam, mint a Kinizsi100-on Mogyorósbányán: semmi energiám nem maradt a tanulásra. De valahogy elvergődtem az utolsó félévig, ahol végül elbuktam egy pitiáner dolgon: nem tudtam kiénekelni bizonyos népdalokat, így nem teljesítettem harmadszorra se az Ének IV. tárgyat és elbocsájtottak az ELTE Tanító képzőről. Így nem taníthatok jövőre, ahogy azt 5 évvel ezelőtt elterveztem.

De nem azért jártam végig 4 évet, hogy aztán ne diplomázzak le.. fel kell állnom, le kell vonnom a tanulságokat és irány újra felvételizni. A sikeres Kinizsi100-as teljesítésem után 2 nappal így elmentem az alkalmassági vizsgára, ami ugye szükséges a felvételihez. És kivételesen most nem csak az ének miatt izgultam, hanem a testi alkalmassági miatt is: járni is viccesen tudok, nemhogy gimnasztikázni, szökdelni, szekrény ugrani és kézen állni.. de SIKERÜLT! És az ének is sikerült, bár inkább kegyelemből, mint azért, mert olyan jó voltam. 🙂

Tehát most újra felvesznek, tárgyak nagy részét elfogadják és remélem egy félév alatt sikerül letudnom az egyetemet. Így a sikeres Kinizsi után talán érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy azon a letörtségen, amit ez okozott felül tudjak kerekedni és nagy lelkesedéssel, eltökéltséggel nekifussak újra az ELTE tanító képzőnek.

Szívből gratulálok Holósi Dávidnak, Mészáros Rolandnak és Németh Barnabásnak! Dávidnak külön gratulálok, mert rendkívül jó időt ment hozzám képest (22:30), Barnabásnak azért mert rendkívül küzdött a cipője miatt, ami már 14 km-nék törte a lábát és kötözgetnie, kenegetnie kellett már akkor.. és Rolandnak pedig azért gratulálok külön, mert neki a második Kinizsi is elsőre sikerült! (nekem és 2014-ben Szabolcsnak és több mindenkit ismerek, akinek az első sikerült, de a második nem)

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek a támogatását, buzdítását! És köszönöm a visszajelzéseket, lájkokat, kommenteket a videóról, mert ezek buzdítanak
arra, hogy folytassam!

Természetesen nem hallgatok magamra, tuti, hogy INDULOK JÖVŐRE IS!!